Körömkorrekció – Ha sérült a körme

Nem kell többé dugdosnia a kezét vagy a lábát, ha sérülés, gombásodás utáni körömkárosodás, vagy maradandó köröm deformitás miatt nem épp esztétikus a körmei látványa. A hiányzó körömrészek pótlásával, körömprotézis építésével, körömkorrekció után újra szép lehet a körme.

A Gehwol körömjavító zselét kifejezetten a törékeny, beszakadt, törött, egyéb sérülést szenvedő, hiányos köröm újraépítésére, beteg, gombás körmök kezelésére fejlesztették ki. Az UV fényre kötő (keményedő) speciális körömjavító gél gombaellenes adalékanyaggal védi meg a növekvő körmöt a gombásodástól.

A szakszerű előkészítés után könnyen rátapad a körömágyra, rendkívül rugalmas körömbevonatot képez, könnyen alakítható, bőrrel érintkezve sem levegősödik. Az így készült köröm ugyanúgy festhető sima lakkal, gel lakkal, vagy színes zselével, és díszíthető is, mint a saját köröm, kézkörmökre és lábkörmökre is alkalmazható.

Fontos, hogy a körömkorrekció által épített köröm folyamatosan légmentesen illeszkedjen, és lezárja a körömágyat, ezért 3-4 hetente szükséges a kontroll. A köröm növekedésével együtt jár az is, hogy a körömjavítógélt rendszeres időközönként pótolni (tölteni) kell (illetve cserélni, azaz leszedni és újraépíteni, a köröm aktuális állapotától függően), egészen addig, amíg a gél alatt a saját köröm teljes egésze nem válik egészségessé.

Maradandó körömkárosodás esetén pedig a speciális gél folyamatosan biztosítja, hogy a sérült, hiányos köröm beakadása ne okozzon újabb balesetet, és körmei is szépek legyenek.

Annak érdekében, hogy a köröm egészséges maradjon, illetve hogy elősegítsük a köröm növekedését, a Gehwol körömjavító gél használata után, minden nap ápolni kell – otthon is – a körmöt és a körülötte lévő bőrt, a Gehwol med Köröm-bőrvédő olajjal. Ez ugyanis hatékonyan gátolja a gombás fertőzések kialakulását, értékes köröm- és bőrápoló hatóanyagainak köszönhetően pedig a köröm és a bőr visszanyeri rugalmasságát és szépségét.

A köröm pótlása csak akkor végezhető el, ha a köröm legalább egyharmada még megvan, illetve ha a gombás köröm a kezelésem után (amennyire csak lehet, a körmöt rövidítem, a körömlemezt vékonyítom, a körömlemez alatti morzsalékot kikaparom, gombaölő készítménnyel kezelem) már nem tartalmaz gombás elszíneződéseket. Amíg a körömlemez láthatóan gombás, addig csak a gombásodást áll módomban kezelni. Azt, hogy egy adott esetben elvégezhető-e a körömkorrekció, mindig csak a köröm tisztító kezelése után tudjuk egyeztetni.

A Gehwol körömjavító gélt (opál és rózsaszín kiszerelésben) csak manikűrös és pedikűrös szakember használhatja, és csak a Gehwol med Köröm-bőrvédő olaj mindennapos használatával együtt garantálható az eredményes körömkorrekció.

Kezeink és lábaink igazi mesterművek, fantasztikus munkát végeznek, ezért megérdemlik a figyelmet és a törődést. Forduljon hozzám bizalommal, ha szakszerű, biztonságos, kíméletes, és hatékony kéz és lábápolást, körömpótlást, körömkorrekciót szeretne.

Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!

Hozzászólás lezárva!