Tavaszi lábápolás

A téli időszak következményeit már nem lehet sokáig palástolni, és amikor megérkezik a tavaszi jó idő, megújulásra vágynak a kezeink, lábaink, körmeink is. Ezúttal arról írok, hogy mit tehetünk a lábainkért.

Ha már szekrénybe tette a csizmát, a cipő tekintetében is fontos jól választani. Lehetőleg természetes alapanyagú, kényelmes lábbelit hordjon, hogy amennyire csak lehet, elkerülje a dörzsölések kiváltotta bőrkeményedéseket, hólyagokat, tyúkszemeket, benőtt körmöket.

Érdemes már vékonyabb, bőrbarát zoknit és harisnyát választani, amelyek megfelelő páraelvezető és szellőző képességük által megakadályozzák, hogy lábunk nedves, szagos, és gombás legyen.

Ha teheti, a munkahelyén használjon nyitott, kényelmes váltócipőt, és otthon is váltsa le az utcai cipőt kényelmes papucsra, és húzzon másik zoknit a lábára. A kevésbé fázósak akár már mezítlábasnak is kicsit, lépésenként megtornáztatva a lábujjaikat, talpaikat.

Fürdés, zuhanyozás során sarokreszelő helyett a biztonságosabb habkővel csiszolja le az érdes felületű részeket a lábán. A lábgombásodás megelőzhető, ha a lábujjközöket szárazra törli. Napközben a lábizzadás ellensúlyozására használhat hintőport, baktériumölő teafa olajat, a sűrűbb zokni váltás is segíthet.

Tavasszal még zárt cipőket hordunk, így a lábkörmöket továbbra se hagyja hosszúra megnőni. Vágja egyenesre, hogy elkerülje a benőtt körmök vagy egyéb sérülések okozta fájdalmakat. A köröm körüli bőrt is ápolja, a mandula olaj, az oliva olaj, vagy a készen kapható körömbőr ápoló olaj a lábkörmök bőrét is óvja a kiszáradástól.

Kényeztesse lábait, megérdemlik! Egy lábfürdővel fertőtlenítheti, puhíthatja, és megnyugtathatja elnehezült lábait. Egy lavór meleg vízbe tegyen 3 evőkanál szódabikarbónát, csepegtessen bele pár csepp teafa olajat, és áztassa ebben a lábait 20 percig. Számtalan helyen vásárolhat bőrradírt, amelyet gyengéden beledörzsölve megszabadíthatja lábát az elhalt hámsejtektől. Ureás lábápoló krémjéből egy adagot tegyen a tenyerébe, adjon kámfor- vagy a rozmaring olajat, masszírozza át ezzel a keverékkel a lábait, hogy serkentse a vérkeringést, és húzzon rá pamut zoknit 20 percre, vagy egész éjszakára is akár. A dunszthatás által felfrissülnek, és hidratálttá válnak lábai.

Ajánlom figyelmébe spa lábápolás kezelésem is, amely által meggyötört talpai és lábujjai újra élettel telivé, bársonyossá válnak.

A láb- és talpmasszázs számos kedvező hatással van egészségünkre és jó közérzetünkre. Ellazít, a vérkeringést fokozza, és beindítja szervezetünk öngyógyító folyamatait is.

Kezeink és lábaink igazi mesterművek, fantasztikus munkát végeznek, ezért megérdemlik a figyelmet és a törődést. Bízza rám kezeit, lábait! Női-férfi manikűr, pedikűr, gyógypedikűr, masszázsfotelben. Gél lakkozás, spa manikűr és pedikűr, talpmasszázs. Manikűr és pedikűr kezelés az otthonában is igényelhető. Tekintse meg Árlista és Akciók oldalaim is.

Ha tetszett a cikk, ossza meg másokkal is!

Hozzászólás lezárva!