
Számos ember életét keseríti meg a tyúkszem, más néven szeges bőrkeményedés, szeges kérgesedés (clavus), amely a nyomásnak kitett területeken az elhalt hámréteg felhalmozódásából, azaz a bőrkeményedésből alakul ki.

A lábon lévő bőrkeményedések nem csak lehangoló látványt nyújtanak, fájdalmasak is lehetnek. Tudom, hogy számtalan fontos és sürgős elintéznivalója miatt nem mindig jut ideje, hogy eljöjjön hozzám pedikűröztetni :-), de addig is, amíg nem találkozunk, otthon is gondoskodhat róla, hogy bársonyosan puhák, ápoltak legyenek a lábai.

Bőrünk legfelső, normál esetben folytonosan leváló, de az alsóbb rétegekből folyamatosan újratermelődő, védő rétege a szaruréteg. Amikor ezek az elhalt hámsejtek felhalmozódnak, lap szerinti kérgesedés, bőrkeményedés (callus) jön létre.

A magyar köznyelvben csak „lúdtalpnak” nevezett lábelváltozás (pes planus) a láb túlzott terhelése, a láb csökkent teherviselő képessége, helytelen irányú terhelés, balesetet, gyulladást követően, egyéb betegség miatt kialakuló deformitás, vagy veleszületett elváltozás. Valójában lapos lábat jelent, és nagyon sok tévhit kering vele kapcsolatban.

Lábunk csontjai haránt- és hosszanti boltozatot alkotnak, a lábfej boltozatai és a talp ideális esetben három ponton érintkeznek a talajjal. Ha a boltozatok ívei megsüllyednek, megváltozik a láb statikai szerkezete, és a lábujjak is deformálódnak.




